Szeretettel üdvözöllek, örülök, hogy rám találtál. Tóth Judit vagyok.
Az Egyesült Államokban végeztem nemzetközileg akkreditált Holisztikus Wellness akadémián, Holisztikus Health Coach, valamint, funkcionális és vegán táplálkozás tanácsadóként.
25 éve vagyok okleveles jóga oktató és a magyar jógaszövetség állandó és bejegyzett tagja, és járom az ősi védák szellemi ösvényét. Megalapítója vagyok a Kariangjogának. E mellett, Tetha Healing DNA1-2 instruktorként is tevékenykedem ha szükséges.
Számtalan egyéb végzettségem abból a kimeríthetetlen és örökké jelenlévő vágyból fakadt, hogy megismerjem, gyógyítsam és egységben éljem önMAGam.
Az én tudás iránti vágyam, már egészen kicsi korban elkezdődött, amikor felfedeztem, hogy mindent az eredőjétől akarok megérteni és értelmezni.
Alig voltam 30 éves, amikor megszólított a Yoga szellemi útja.
Nem sokkal később, érzékeny emberként, több veszteséget átélve rövid idő alatt, egyedül maradva két kicsi gyermekkel az oldalamon, beteg lettem. Tipikus női érintettség, a feldolgozatlan fájdalom, az élet súlyától való félelem, és önmagam háttérbe szorítása manifesztálódott bennem egy súlyosnak mondott elváltozás formájában, amit 25 évvel ezelőtt , a hozzá kapcsolt tévhitek és félelem központú gondolkodás, a berögződések és a konzervatív orvoslás alapján, a legrosszabbnak ítélt betegség kategóriába soroltak.
Ez a betegség sorsfordító lett számomra. Itt bíztam magam először a belső megérzéseimre, itt kezdtem figyelni a testem üzeneteire, itt hallgattam először az Önvalóm útmutatásaira, ekkor ösztönösen megértve a természetben rejlő gyógyító erőket és szelíd eszköztárat, másik útra léptem, és 2 év alatt, lassan, abban a ritmusban regenerálódva ami számomra a legjobb és legoptimálisabb volt, meggyógyítottam magam. A lelkem, a gondolkodásom és a testem. Ez nem sikerült volna egymás nélkül, vagyis mindegyik részem egyszerre és nem egymástól függetlenül változott és gyógyult. Ez a holisztikus gondolkodás és megközelítés alapja.
Ezzel nem arra invitállak, hogy mondj le a modern orvostudomány kínálta diagnosztikai és gyógyítási lehetőségekről, hiszen sok esetben szükséges és fontos a megismeréshez, a feltáráshoz, a változáshoz különösen. Ez amit leírtam , az én utam, az én választásom, az én döntésem volt. A holisztikus eszköztárral egy csodálatos változást hozó folyamat részese lehetsz, amivel megtalálhatod az utat az egyensúly állapotához.