Tapasztalások a bizalomról.

Elérkezik a pillanat. 

Mindannyiunk életében elérkezik egyszer egy pillanat, amikor válaszút elé érkezünk. 

Azonban legtöbbször nem ismerjük fel, hogy itt az ideje a változásnak, így a sors elénk áll és kilendít arról az útról amin eddig haladtunk. 

Vagy finoman teszi ezt, vagy drasztikusan és olyan erővel, ami elől nincs esélyünk meglépni, és tovább halogatva elnézni egy másik irányba, úgy téve, mintha nem kaptunk volna ezer jelet a változtatás szükségességére. Ezek a kilendítések ismétlődhetnek, egészen addig, míg nem veszünk tudomást arról, hogy nem jó az irány, nem jó úton haladunk. Ekkor már jellemzően egyre erősebbek a leállítások, egyre drasztikusabbak a történések, egyre nagyobb fájdalmat okozva életünkben. Egyre nagyobb időt és teret hagyva a döbbenet csúcspontja után, hogy észrevegyük a történés mögötti felsőbb vezetés szándékát, és útmutatását. 

Számtalanszor megtapasztaltam magam is ezt a folyamatot, amikor ellenálltam, és látom azoknál az embereknél akik segítségért jönnek hozzám. 

Vajon miért juttatjuk magunkat idáig, miért várjuk meg amíg megtörténnek a szakadások, kirobbannak a konfliktusok, kórházba kerülünk, vagy elveszítünk valamit- anyagi téren- amit fontosnak hiszünk, vagy valakit aki közel áll hozzánk. 

Miért halogatunk? Miért toljuk el és odázzuk el a szembe nézést önmagunkkal, az életünkkel, a cselekedeteinkkel. 

Miért tesszük ezt? 

A válasz a kérdésre a félelemmel és a belső biztonság hiányával kapcsolatos.

Anélkül , hogy tudatában lennénk félünk. Egyrészt félünk az újtól, attól ami az ismeretlenség homályába veszve előttünk ál. 

Bizonyosságot és garanciát szeretnénk arra, hogy ha változtatunk akkor minden a megszokott mederben folytatódik, és nem fognak meglepetések érni közben. De ez nem lehetséges, ezt legtöbbször érezzük is, ezért inkább maradunk a régiben. 

A másik ok az, hogy félünk a veszteségtől. Félünk attól, hogy nem vagyunk képesek újra talpra állni, újra párt találni, új otthont teremteni, újra felépíteni életünk, újra kezdeni mindent, ezért inkább ragaszkodunk. Ragaszkodunk valamihez ami nem jó, ami nem szolgál minket, ami kilátástalan, és tarthatatlan, ami elvesz belőlünk testileg és lelkileg egyaránt, mégis megtesszük. 

Ha kerültél már hasonló élet helyzetbe, pontosan tudod miről beszélek, hiszen átélted. Mindig azt hisszük váratlanul érkeznek ezek a helyzetek, váratlanul és ok nélkül kapjuk hogy megszakad valami, de ez nem így van. Minél inkább nem figyelünk a jelekre, annál inkább váratlannak éljük meg a kilendítéseket.

Mi az ami visszavezethet az egyensúlyhoz? 

A felismerés és a szándék. Felismerni azt, hogy a körülöttünk lévő világ nem egy tőlünk független valami, hanem egy tükröződés, aminek részei és kezdeményezői vagyunk. És a bennünk zajló érzelmi viharokért mi vagyunk a felelősek. Szándék pedig arra vonatkozóan, hogy felelőséget vállalunk ÖnMagunkért, mert csak igy indulhatunk el a változás, és az ennek hozadékaként megjelenő megértés és lecsendesedés útján.

Szeretettel

Dr Révész-Tóth Judit

Tartalomjegyzék